Belső béke háborús időkben

Számomra hihetetlen és megdöbbentő volt, hogy 2022.02.24-én, itt Európában előfordulhat, hogy arra ébredünk, háború van... 

Tudom, most rengetegen nyilatkoznak a kialakult helyzet miatt. Ezért ez a megközelítés lehet nem lesz a legnépszerűbb, de nem is feltétlen ez a célja. 

Igen, tényleg borzasztó, és döbbenetes ami történik. Az is igaz, hogy most már azt hihetnénk, hogy az eddigi múltbéli tapasztalatok miatt ilyennek már nem szabadna megtörténnie. 

És mégis... 

Már megint itt egy újabb háború. Amivel együtt már jelennek is meg a különböző nézőpontok, hogy kinek van igaza és miért. És igen, tényleg iszonyú nehéz lehet azoknak a megbocsátás, akiknek a fiai anno nem tértek haza a családjukhoz, ez számomra is elképzelhetetlen, felfoghatatlan. Ahogy az is igaz, hogy az itthon biztonságában, a fotelben ülve, nagyon könnyű a megbocsátásról nyilatkozni, ezért nem is mondom, hogy én 100% meg tudnám tenni, mégis, tényleg ez a megoldás? Egy háború?!? 

A múltkor olvastam, hogy már több helyütt vannak háború ellenes tüntetések a világban. Nekem Teréz anya gondolata szimpatikusabb: Sosem vennék részt háborúellenes nagygyűlésen. Ha majd a békéért tüntettek, hívjatok, én ott leszek!

Pár éve voltam egy nagyobb rendezvényen, ahol az egyik előadótól hangzott el, valami olyasmi, hogy a kormányok vezetői, mivel általában már nem a fiatal generációhoz tartoznak, így könnyedén küldik a frontra a fiatalokat. Méghozzá olyan, akár nem is tudatos gondolatok által vezérelve, minthogy ha nekik lassanként leketyeg az órájuk, akkor a másiknak (a fiatalnak) se legyen már jó/jobb. 

Nem tudom, hogy ez tényleg igaz-e, de mindenesetre, a legtöbb esetben az tény, hogy nem ők maguk fognak fegyvert, és állnak a célkeresztben. Lehet ilyenkor az lenne a legjobb megoldás, ha összehívnának egy Anyák Tanácsát a döntésekhez. Abban biztos vagyok, hogy azok, akiknek vannak gyerekeik, fiaik, ők valóban átgondolnák, hogy odadobják-e a fiatal férfiakat a fiaikat, a fegyverek elé! 

Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani, mert frázisokat pufogtatni nincs értelme, valódi megoldást nem tudok adni. 

Azt azonban tudom, hogy mire érdemes még most is figyelni. 

Érdemes figyelni a saját magunk állapotára. 

Hogy a hírek folyamatos hallgatásával ne azt érjük majd el, hogy egy idegileg leromlott állapotba kerülünk. 

Amire szintén érdemes odafigyelni, ahol van gyerek a családban, a gyermek mit él át ezekkel a hírekkel kapcsolatban? Mi az, ami eljutott hozzá a hírekből?

Az őszinteség mindenképpen fontos, már csak azért is, mivel ha nem is otthon, de az iskolában, barátoktól, innen-onnan úgyis fog értesülni a történtekről. Tehát akkor már inkább mi beszéljünk neki az eseményekről, mint hogy esetleg valami médiából lássa, hallja a történéseket. Arra viszont érdemes figyelni, hogy nyugodtan, megfontoltan, a saját életkorának megfelelő módon magyarázzuk el, hogy mi történik jelenleg. 

Ha úgy érzed, hogy most túl sok a világból áradó negativitás és már a saját világodban is megjelent a kétségbeesés, a félelem, a zaklatottság, akkor keress egy meditációt magadnak, vagy kezdd el figyelni a lélegzésed, hogy kicsit visszatalálj a saját középpontodba. 

Mielőtt a gyermekeddel beszélsz, mindenképpen tedd ezt meg! 

Ráadásként hoztam Neked egy rövidke gyakorlatot, amivel kicsit kieresztheted a feszültséget, ahogy egy felfújt lufiból szökik ki a levegő, amikor elengeded, még mielőtt lekötötted volna a száját. 

Először is kicsit figyelj befelé, és gondold át, hogy a most éppen mi az az érzés, ami benned munkálkodik. 

A zaklatottság, netán a félelem, a bizonytalanság? 

Mi az az érzés, amit a leginkább szeretnél elengedni? 

Ha beazonosítottad ezt az érzést, akkor figyeld meg, hogy hol érzed ezt az érzést? 

A fejedben zakatol, netán a gyomrodban érzed? 

Csak hagyd, hogy megérezd, hogy hol van benned. 

Úgy képzeld el, mintha ott lakna benned. 

Most lásd magad előtt, hogy ezt a negatív érzést belefújod egy fehér lufiba. 

Addig fújod, amíg az egész nyomasztó érzés bele nem áramlik ebbe a lufiba. 

Mire a lufi megtelik, a téged nyomasztó érzés is teljesen távozik az adott testrészedből a bensődből. Az egész érzés már ott van ebben a lufiban. 

Figyeld meg a lufidat, hogy milyen nehézzé vált? 

Majd azt is figyeld meg, hogyan érzed magad most, hogy megszabadultál ettől a zavaró érzéstől? 

Végül képzeld el, hogy ott sétálsz a kedvenc helyeden, kezedben fogod a megtelt léggömbödet. 

Aztán egyszer csak feltámad a szél, és kikapja a kezedből a lufit, ami már repül is felfelé. Fel, a magasba, míg végül felér a feltétel nélküli szeretet örvényébe, ahol kipukkan, beleolvad ebbe a végtelen, feltétel nélküli szeretetbe és maga is azzá válik. 

Majd megtisztulva, végtelen kis szeretet buborékokká válva, visszahullik a földre. 

Érezd, ahogy egész testedet beborítják, átjárják ezek a feltétel nélküli szeretet buborékok, ahogy minden sejted átitatódik ezzel a csodálatos érzéssel. 

Maradj ebben a tiszta, megnyugtató érzésben egész napodon át.

Ha újabb nyugtalanító gondolatod támadna, ismételd meg ezt a kis gyakorlatot! 

Használd egészséggel! Akár a gyermekeddel együtt is végezhetitek. 

Nyugodt, békés napokat kívánok!